A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet ( továbbiakban KTK) az 5/1990. (VI.18.) számú KÖM rendelet nyilvánította védetté, 4.070,4 hektáron. Természetvédelmi törzskönyvi száma 232/TK/90.
A védetté nyilvánítás célja a Taktaköz déli részén a Tisza szabályozása következtében kialakult ligeterdők, bokorfüzesek, nádasok, mocsárrétek, holtágak fajgazdag növény- és állatvilágának, a tájképi értékeknek a védelme.
A 22/1997. (VIII.1.) KTM rendelet a KTK bővítéséről rendelkezett 2013,5 hektár területtel.
A tájvédelmi körzet területe ma: 6083,9 hektár.

A terület kialakulása

A terület egy a Tisza, a Takta, a Sajó és a Tiszalúci-holttisza által közrefogott öblözetben helyezkedik el. Ezt a vízügyi nyilvántartásban Alsó-Taktaközi, vagy Inérháti belvízrendszernek nevezik, és 4.280 ha-os területen tartják nyílván.
A Tisza, csak a holocén alatt bejárta majd az egész mai Tiszántúlt. A kéregmozgások 5-10 méteres változásai akár 50-60 km távolságra vándoroltatták az ős Tisza medrét. Az óholocén kezdetén, a fenyő-nyír I-ben a még nagy vízhozamú folyó az Ecsedi láp Érmellék-Berettyó vonalán haladt, és a Kőrösvidéki mocsaras süllyedésben ágakra bomlott. E kor végén (fenyő-nyír IV) már észak-nyugatról kerülte meg a Nyírséget, majd a Bodrogköz és a Takta mentén szelte át a Hernád-Sajó hordalékkúpját. A mogyoró korszakban  vízhozama csökkent, így sokat vesztett a lendületéből, és lassan kezdett közelíteni a szabályozás előtti igen bizonytalan meder nyomvonalához.
A KTK mai területén folyamatosan északi irányba áthelyeződő folyómeder a tiszadobi Úrkom magaslata, és a "Lúci-magaspart" között vándorolt, útközben több folyóágyat is kialakítva. A Tisza medrének változásaihoz természetesen folyamatosan igazodnia kellett mellékfolyóinak is, melyek a Bodrog, Sajó, Hernád és a Takta voltak. 
Légifotók tanulmányozása során nagyon jól látszik, hogy a TK kb. 2000 hektáros mocsárrend-
szere régi elhagyott folyómedrekben alakult ki. Vizsgálati eredmények híján ma még nem állapítható meg, hogy mely medret melyik folyó alakította ki, de a Tisza és a Takta domináns szerepe valószínűsíthető. Ezen mocsarak a Tisza, a Sajó és a Takta árvizei által folyamatos vízutánpótlást kaptak egészen az  1846-ban megkezdett, és 1867-ben befejezett új Tisza meder, a 8 km hosszú, ún. "Tiszadobi ásás", és a "Széchenyi gát" megépítéséig. Ezen munkálatok befejeztével a régi és az új Tisza gát összezárt, kialakult a helyiek által "Karikatöltésnek" nevezett védmű amely teljesen elzárta a területet a folyókból történő vízutánpótlástól.
A belvizek elvezetésére  egy ősi meder (valószínűleg ős Takta meder) vonalát részben követve megépítették az Inérháti-főcsatornát, a terület lecsapoló gerinccsatornáját, és az ebbe torkolló mellékcsatornákat. A csatorna Sajóba való torkollásánál szivattyútelepet alakítottak ki, amely a folyó magas vízállásánál is lehetővé teszi a vízügyi szempontból nem kívánatosnak minősített vizek beemelését a folyóba az Inérháti belvízrendszerből.


A terület növényvilága

A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet növényföldrajzilag a Tiszántúli flórajárásba tartozik. A növényvilág mai képére  a területen évezredekig kanyargó folyók hatása, majd a középkortól kezdődő erdőirtások és legeltető-kaszáló állattartó tevékenység, valamint a XIX. századi ármentesítő munkálatok, illetve az elmúlt században folytatott belvízelvezető munkálatok hatottak.
A legjellemzőbb élőhelyek a régi folyómeder maradványokban kialakult mocsarak vizeit borító hínártársulások, az ezeket övező nádasok, még tovább haladva a  fűzlápok.  A mocsarak környékén ma már sajnos jellemző a főleg rekettyefűzből kialakult fűzbozót, mely a kézi kaszálás felhagyása után a géppel nem kaszálható láp- és mocsárréteken alakult ki. A ma is kaszált ártéri mocsárrétek és kaszálórétek már egy magasabb, könnyebben kiszáradó térszínen találhatók, ahol a traktorral való művelés lehetséges.
A löszpusztagyep az övzátonyok tetején helyezkedik el, míg a területre korábban oly jellemző puhafaliget egyes mocsarakban, illetve a folyók hullámterében található meg.
A területre korábban jellemző keményfaligetek helyén ma jobbára szántók, illetve idegen fajokból álló faültetvények találhatók. Az eredeti keményfás ártéri ligeterdőkhöz hasonló állományú telepített tölgyesek találhatók a múlt század második felében épített gátak előterében, a  kubikgödrök partjain.
A tájvédelmi körzetben számos jellegzetes, védendő alföldi fajnak van jelentős állománya.
Molnár Zs.-Litkey Zs.-Bíró M. adatai szerint ezek a következők:
A sulyom (Trapa natans), a rucaüröm (Salvinia natans), a debreceni torma  (Armoracia macrocarpa), a nyári tőzike (Leucojum aestivum), a  nádi boglárka (Ranunculus lingua), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) és a tiszaparti margitvirág (Chrysanthemum serotinum).
 Különös értékei a területnek azok a fajok, melyek az ősmorotvák lápjaiban és mocsaraiban valamint a holtágak uszólápjain élnek, mint például a gyilkos csomorika  (Cicuta virosa), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana) és a villás sás (Carex pseudocyperus).
  A szerencsés vízrajzi helyzet miatt a terület bővelkedik ártéri mocsár- és kaszálórétekben. Ezek flórája szinten gazdag és jellegzetes. Itt él a kétsoros sás (Carex disticha), a réti iszalag (Clematis integrifolia), a korniss tárnics (Gentiana pneumonanthe), az elegáns kosbor (Orchis laxiflora ssp. elegans), az orvosi kocsord ( Peucedanum officinale),   az gyíkhagyma (Allium angulosum), a parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), az őszi kikerics (Colchicum autumnale), a mocsári aszat (Senecio paludosus), a mocsári kígyófű (Triglochin palustre), a fátyolos nőszirom (Iris spuria), a mocsári csillaghúr (Stellaria palustris) és a mocsári lednek (Lathyrus palustris).
További értékes fajok a szárazgyepekben a dunai szegfű (Dianthus collinus) és az agárkosbor (Orchis morio), a holtágakban és morotvákban a fehér tündérrózsa (Nymphaeae alba), a kolokán (Stratiotes aloides), a közönséges rence (Utricularia vulgaris), a  tündérfátyol (Nymphoides peltata), a merev víziboglárka (Batrachium circinatus), a sertelevelű és üveglevelű békaszőlő  (Potamogeton trichoides és lucens), valamint az erdőkben a  ligeti szőlő (Vitis sylvestris).

A tájvédelmi körzet állatvilága

Az alsóbbrendűek csoportja még igen kevéssé feltárt, azonban  már az előzetes vizsgálatok is arra utalnak, hogy  például a puhatestűek esetében jelentős értékekkel bír a  KTK.
Az ízeltlábúak közül a teljesség igénye nélkül néhány előforduló faj:
A kérészek rendjébe tartozó tiszavirág (Palingenia longicauda) a június második felében bekövetkező rajzása idején két-három nap délutánján korábban milliós, ma már csak százezres nagyságrendben lepte el  a  Tisza vizét. Nevét is onnan kapta, hogy a rajzás idején a víz színe felett repülő, valamint a víz tetején úszó temérdek rovar miatt ekkor a folyó leginkább fehér virágokkal tarkított mezőre emlékeztet.
Az övzátonyok tetején elhelyezkedő löszpusztagyepek, valamint a szárazabb  magasfüvű kaszálók karakterfaja az imádkozó sáska (Mantis religiosa) amely leginkább szeptemberben kerül szem elé, amikor a termetes nőstények a petéik lerakására legalkalmasabb helyet keresve sokat mozognak.
A bogarak rendjének képviselői közül eddig a futóbogarakra terjedtek ki vizsgálatok. A munka során az alábbi védett fajok kerültek elő: aranypettyes bábrabló (Calosoma auropunctatum), érdes futrinka (Carabus scabriusculus), mezei futrinka (Carabus granulatus), ragyás futrinka (Carabus cancellatus), szárnyas futrinka (Carabus clathratus).
Nyári estéken találkozhat az ember a hatalmas zúgással repülő óriás csíkbogár (Dytiscus latissimus) egyedeivel.
Az öreg kubikerdők, keményfaligetek tipikus lakói a kis szarvasbogár (Dorcus parallelopipedus), a hímeknél hatalmas szarvszerű képződménnyé módosult csáprágójáról ismert termetes  szarvasbogár (Lucanus cervus), az orrszarvú tülkéhez hasonló díszes "fegyverzetet" viselő orrszarvú bogár (oryctes nasicornis), valamint a nagy hőscincér (Cerambix cerdo).
A nappali lepkék közül jelentős számban fordulnak elő: farkasalma lepke (Zerynthia polyxena), fecskefarkú lepke (Papilio machon), atalanta lepke (Vanessa atalanta), kis színjátszó lepke  (Apatura ilia), nappali pávaszem (Inachis io).
A hártyásszárnyúak színpompás képviselője a pompás fémdarázs (Parnopes grandior).
A terület igen gazdag a szitakötők fajaiban.
A terület korábban vizekben igen gazdag volt, és a korabeli leírások szerint szerint ezek a vizek halakban bővelkedtek. A gátak megépítése után a folyók vízutánpótlást jelentő áradásaitól elzárták a területet  A belvízelvezető csatornák megépítése, és a vizek minden áron történő elvezetésére törekvő üzemelési rendje miatt a mocsarak, tavak, és maguk a csatornák is  a szárazabb években rendszeresen kiszáradtak. Ez az iszapban is megélő réti csík kivételével a többi halfaj kipusztulásához vezetett. A KTK vizes élőhelyeinek 1997-ben a Központi Környezetvédelmi Alap segítségével  elkezdett, majd a PHARE Területfejlesztési Programja által továbbfolytatott rehabilitációs munkálatai  leginkább  a halaknak kedveznek.
A védett réti csíkon (Misgurnus fossilis) és vágócsíkon (Cobitis taenia) valamint  lápi pócon (Umbra krameri) kívül újra betelepedett a nem túl szívesen  látott jövevény, az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) és a törpeharcsa (Ictalurus nebulosus), valamint az őshonos compó (Tinca tinca), a bodorka (Rutilus rutilus), és a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophtalmus), nyurga ponty (Cyprinus carpio), és a ragadozó csuka (Esox lucius).
 A területen mind a tarajos (Triturus cristatus), mind a pettyes (Triturus vulgaris) gőte előfordul. Leginkább kora őszi telelőhelyet kereső vándorlásuk közben kerülnek szem elé.
 A tájvédelmi körzet mocsarai jelentős ívóhelyei a békáknak. Tavasszal a vöröshasú unkák (Bombina bombina) koncertje a meghatározó alaphang a madárdaltól hangos réteken, mocsarakban.   Kisebb számban, de mindenütt előfordul a barna és zöld varangy (Bufo bufo és viridis), valamint a barna ásóbéka (Pelobates fuscus). A zöld levelibéka (Hyla arborea) hangja különösen nyár végén, kora ősszel tűnik fel, amikor  a többi béka már nem szól. Az igazi békafélék képviselő közül gyakran szem elé kerül a  kecskebéka (Rana esculenta), a tavi béka (Rana ridibunda) és a mocsári béka (Rana arvalis). Az ártéri erdőkben, és a környékükön elterülő réteken  kerül szem elé az erdei béka (Rana dalmatina).
A gyepekben gyakori a fürgegyík (Lacerta agilis), a kígyók egyetlen itt élő képviselője a vízisikló (Natrix natrix). A mocsári teknős (Emys orbicularis) a területet ismerő öreg "pákászok" szerint él a mocsarakban.
A KTK védetté nyilvánítását leginkább madárvilága miatt kezdeményezték. Az ország egyik legnagyobb gémtelepe  volt akkoriban itt. A nádban fészkelő nagy kócsagon (Egretta alba) és vörösgémen (Ardea purpurea) kívül a fűzláp fűzbokrain költöttek a kiskócsagok (Egretta garzetta) és selyemgémek (Ardeola ralloides), valamint több mint félezer pár bakcsó (Nycticorax nycticorax). dr. Legány András és tsai. a batla (Plegadis falcinellus) fészkeléséről is említést tesznek. A mocsarak a kilencvenes évek közepétől kezdve minden évben kiszáradtak, ráadásul az egyik legfontosabb táplálkozóterületnek számító Polgári halastavak üzemeltetése is magánkézbe került, ahol a termelés intenzifikálása a gémek ellen hatott. Ennek következtében 1997-ben már mindössze néhány pár nagykócsag, és vörösgém költött itt.  Az ez év őszén beinduló, a vizes élőhelyek rehabilitációját  szolgáló beruházások, és a kedvező csapadékos időjárás, és az ennek következtében fellépő ár- és belvizek igen kedvező változásokat indukáltak! 1999.-ben a nagykócsagok már két kolóniában, összesen  közel 100 párban költöttek itt. A vörösgémek száma is a korábbi szintre emelkedett, és kisebb számban ugyan, de visszatértek a kiskócsagok, a selyemgémek, és a bakcsók is. Bár a cigányréce (Aythya nyroca) korábban sem számított ritka fajnak, a változások hatására jelentős mértékben emelkedett a költőpárok száma.
A ragadozó madarak közül  a terület karakterfaja a barna rétihéja (Circus aeruginosus), amely  levegőben keringő, "imbolygó" repüléssel táplálékot kereső egyedei  uralják a  mocsarak, rétek feletti légteret. Télen helyüket a nagyszámban itt telelő Kékes rétihéják (Circus cyaneus) veszik át. A galériaerdők közönséges fészkelői az egerészölyvek (Buteo buteo). A területen fészkel még a héja (Accipiter gentilis), a kabasólyom (Falco subbuteo) néhány párban, valamint a kerecsensólyom (Falco cherrug) 1-2 párban. A hamvas rétihéja Circus pygargus) alkalmanként telepszik meg néhány párban. A zárt mocsarak, a magas füvű kaszálók a  parti madarak előfordulásának nem igen kedveznek.  Nagy számban fordulnak viszont elő a guvatfélék képviselői. A mocsarak belsejében él a guvat (Rallus aquaticus) és a kis vízicsibe (Porzana parva). A mocsarak és rétek közötti átmeneti zóna zsombékosainak fészkelője a pettyes vízicsibe (Porzana porzana). A kaszálóréteknek a tájrehabilitáció következtében újra megjelent madara a harsogó hangú haris (Crex crex).
A mocsarakban, elöntött réteken időnként kialakul a fattyú és kormos szerkőknek (Chlidonias hybrida és niger)  kisebb kolóniája.
A terület jellemző baglyai a  galériaerdőkben élő macskabagoly (Strix aluco), valamint a  nemcsak a zárt erdőkben, hanem a fasorok szarkafészkeiben is megtelepedő erdei fülesbagoly (Asio otus).  Főleg a tanyák lakóiként ismert a kuvik (Athene noctua),  a templomtornyok lakójaként számontartott gyöngybagoly (Tyto alba) szívesen megtelepszik a nagyobb állattartó épületek padlásán, a bálákból épült kazlak réseiben is.
A réti fülesbagoly (Asio flammeus) gyakori téli vendég, és alkalmanként megjelenő fészkelő. A gyurgyalag nem költ a  tájvédelmi körzetben, ezen színpompás madarak több száz egyedből álló csapatai azonban hetekig időznek itt a nyárvégi vonulást megelőző kóborlásaik során.
Áprilistól a fülemülék (Luscinia megarhynchos) dalától  hangos a táj, és avatott fülű madármegfigyelő mind a három hazai tücsökmadár faj énekében gyönyörködhet. Ezek a réti-, berki-, nádi tücsökmadár (Locustella naevia-, fluviatilis-, luscinoides). A nádasok gyékényes foltjainak jellegzetes fészkelő madara a barkós cinege  (Panurus biarmicus), a botolófüzek és fehér nyarak ágain gyakran függőcinege (Remiz pendulinus) fészkeket ringat a szél.
A botoló füzek, magányos tölgyek kiemelkedő ágain gyakran ül egy-egy tövisszúró gébics (Lanius collurio). Ritkán kerül szem elé a sárgarigó (Oriolus oriolus), de annál gyakrabban hallható a "Huncut a bíró" strófája.
A mocsarak, nedves rétek felett repülő népes rovarvilág terített asztalt, a kubik és galériaerdők öreg fáinak odvai nyugodt nappali pihenőhelyet jelentenek a denevérek fajai számára.
A sün (Erinaceus roumanicus)  éjszaka jár rovarokból, csigákból, gilisztákból álló tápláléka után, de nem veti meg a földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit sem, ha  fészkükre rátalál.
A kerecsensólyom és parlagi sas kedvenc táplálékául szolgáló ürge (Citellus citellus)  a rövidfüvű  legelőkön  fordul elő. A törpeegér (Micromys minutus) jellegzetes gömb alakú fészke  a parlagterületeken, nádasokban gyakran látható. A róka (Vulpes vulpes) igen elterjedt kisragadozója a területnek, leginkább a tél közepére eső párzási időszakában, valamint az ínséges havas napokon kerülnek elő példányai, amint boszorkányos ügyességgel próbálják meg elkapni a hótakaró alatti alagútjaikban közlekedő mezei pockokat.
A nagy zárt erdők lakójaként ismert nyuszt (Martes martes) és nyest (Martes foina) egyre nagyobb számban él a kiterjedt mocsarak bebokrosodott részein, és a kubikerdőkben.
A menyét (Mustela nivalis) szinte mindenütt előfordul, míg a télen fehér, nyáron barna bundát viselő hermelin (Mustela erminea) inkább a mocsárszéli nádasok, gyékényesek  lakója.
A korábban a dombvidékek lakójaként ismert borz (Meles meles) egyre gyakoribb a KTK területén. Mivel éjszakai állat, jelenlétére leginkább nyomai, és a borzvárak  alapján lehet következtetni.
A vidra (Lutra lutra) egyedei még a legnagyobb szárazság idején is meg-megjelentek a csatornák vizében, talán az elmúlt generációk génjeikben rögzült emlékei alapján, a hajdani halbőségre emlékezve. Remélhetőleg a vízkormányzási rend természetvédelmi célú átalakítása
eredményeképpen már a közeljövőben sem kell majd továbbállniuk, hanem elegendő halat fognak itt találni.
A terület legjellemzőbb ragadozó emlőse a vadmacska (Felis silvestris) amelynek nagy és erős populációja él itt. Mivel a KTK folyóvizek által körbevett, és ezen a "szigeten" emberi település nincs,  így viszonylag kicsi az esélye a házi macskával való kereszteződésének.
A hetvenes évek közepétől megtelepedett itt a vaddisznó, jelentős károkat okozva a mezőgazdának, és a természetvédelmi értékeknek is.

hfsterv

szakmaiforum2017

szechenyi

emvapjg

belepesi

Naptár

Július 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

www.videki-elmenyek.hu

4hacs

Kiadványaink elektronikus verziói

KÉZMŰVESEK, NÉPMŰVÉSZEK DÉL-BORSODBAN

kiadvany345KIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐNAGYMIHÁLYON (VIDEÓ)


 KÖZÖS ÉRTÉKEINK ÚTJAIN
DÉL-BORSODBAN, ZSELICSÉGBEN,
HOMORÓD-RIKA-KÜKÜLLŐ TÉRSÉGÉBEN

kozosertekeinkKIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐKERESZTESEN (VIDEÓ)

 

eleven2013nepazarvminisztermak logo newikszt 2013daranyi2013

amc