Suha János 1941-ben született. Egész eddigi életútját végigkísérte a festészet és a rajz. Fiatalon szabadiskolában képezte magát, majd szakmai gimnáziumba járt, ezt követően pedig főiskolán rajz - biológia szakon tanult. Érdekes momentum életében, hogy végül egészségügyi végzettséget szerzett, és ezen a területen dolgozott évtizedekig. Emellett a festészet sem szorult háttérbe, hiszen szabadidejében legszívesebben az alkotás örömének hódolt, és számos művésztelepen is részt vett. Korábban csoportos kiállításokon mutatta be műveit, az ezredfordulót követően már egyéni kiállításokat is rendezett. Nem kötelezte el magát egyetlen stílusirányzat mellett sem, kísérletező alkotónak vallja magát. Munkásságát az ábrázolásmódok és az alkalmazott technikák változatossága jellemzi. Leggyakrabban olajjal fest, de szívesen készít akvarelleket, pasztellel és akrillal is dolgozik. 1966 óta él Mezőkeresztesen.

Egyéni kiállítások:
2002. Hungária Étterem - Kávéház, Mezőkövesd
2004. De la Motte kastély, Noszvaj
2005. Rózsa Étterem - Panzió, Mezőkövesd; Suzuki Ház Galéria, Budapest
2006. B.A.Z. megyei ÁNTSZ, Miskolc; Hungária Étterem - Kávéház, Mezőkövesd
2007. Rózsa Étterem - Panzió, Mezőkövesd
2009. Rózsa Étterem - Panzió, Mezőkövesd
2010. Közösségi Ház, Bogács

 


oNARCKeP_k
Önarckép
APILISBEN_k
A Pilisben
BABOSKENDoSMADONNA_k
Babos kendős Madonna
BARaTNoK_k
Barátnők
BELVaROS_k
Belváros
EGYEDuL_k
Egyedül
ERKeLYJELENET_k
Erkélyjelenet
FALUSZeLE_k
Faluszéle
FESToAMACSKaJaVAL_k
Festő macskájával
HURRaNYARLUNK_k
Hurrá nyaralunk!
JANUaR_k
Január
KoKADTNAPRAFORGoK_k
Kókadt napraforgók
MARGITNeNIHaZA_k
Margit néni háza
AHINTA_k
A hinta
REGGEL_k
Reggel
SaTORBAN_k
Sátroban
SuRuCSaRDaS_k
Sűrű csárdás
UTCABaL_k

Utcabál

hfsterv

szakmaiforum2017

szechenyi

emvapjg

belepesi

Naptár

Július 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

www.videki-elmenyek.hu

4hacs

Kiadványaink elektronikus verziói

KÉZMŰVESEK, NÉPMŰVÉSZEK DÉL-BORSODBAN

kiadvany345KIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐNAGYMIHÁLYON (VIDEÓ)


 KÖZÖS ÉRTÉKEINK ÚTJAIN
DÉL-BORSODBAN, ZSELICSÉGBEN,
HOMORÓD-RIKA-KÜKÜLLŐ TÉRSÉGÉBEN

kozosertekeinkKIADVÁNYBEMUTATÓ MEZŐKERESZTESEN (VIDEÓ)

 

eleven2013nepazarvminisztermak logo newikszt 2013daranyi2013

amc